“A fotográfia varázslat, mert kiemelhetünk életünkből hangulatokat, érzéseket. A választás csak rajtunk múlik: melyik mozzanatot konzerváljuk az örökkévalóságnak.” – Kalló Péter
Kovács Ferenc esküvő és rendezvényfotós vagyok. A fotózás mindig is érdekelt, 2008-ban kezdtem el vele igazán komolyan foglalkozni. Elvégeztem a digitális fotótanfolyamot, majd a fotografus.hu fotóiskola eseményfotó I. és II. kurzusát, továbbá részt vettem több workshopon, kifejezetten esküvőfotózás témában. A szakma fortélyait Váradi Viktor fotográfus másodfotósaként lestem el, akivel szinte az egész 2010-es esküvői szezont végigfotóztam.
“A fotográfia számomra egy folytonos vizuális figyelem spontán impulzusa, amely megragadja a pillanatot és annak örökkévalóságát.” – Henri Cartier-Bresson
…tehát elsősorban a pillanatot, valós jeleneteket igyekszem megörökíteni, nem beállított pózokat, így lesznek hitelesek a képeim. Ezekből a pillanatokból az egész nap története összeállítható, ezért szeretem a NAGY NAPOT a készülődéstől a végéig fotózni. Az eseményeket kívülről szemlélem és az életszerű felvételeken minden érdekes mozzanatot dokumentálok, melyek pontosan tükrözik a résztvevők hangulatát, érzelmeit, és azt nem is befolyásolják. A fotózsurnaliszta stílus lényegéből adódóan az esküvői képek egyediek lesznek; ha bárki belelapoz az albumotokba, biztosan nem fogja azt gondolni, hogy ilyet már számtalanszor látott. Fontosnak tartom, hogy az esküvő előtt találkozzak veletek, megismerkedjünk, így a fotózás már sokkal oldottabb hangulatban telhet.
A galériákban lévő képeimen keresztül szeretném bemutatni mit és hogyan látok én az esküvőkön. Ha tetszenek a képeim kérjetek ajánlatot az oldalon keresztül, telefonon vagy az infokukacolaszphotoponthu email címen.